Marozsán Erika jógával köszöntötte 40. születésnapját
Műsorvezetőként debütál a színésznő
Mindössze néhány napot tölt
itthon a New Yorkban élő, Németországban forgató, sugárzó szépségű színésznő.
Marozsán Erikának ebben a pár napban túl sok szabad ideje nem lesz: a
fotózások, interjúk mellett még egy számára is teljesen új szerepben debütál:
az október 5–7-i rangos divatesemény, a Marie Claire Fashion Days nyitóestjének
lesz műsorvezető háziasszonya Szűcs Péter partnereként.
Hamarosan Erikával a főszerepben itthon is bemutatják a világon már nagy
sikert aratott tévésorozat, a Terápia első epizódját. A szakmai siker, a
kiegyensúlyozott családi háttér, az állandó készenlét és a jóga együttese az,
amely – bevallása szerint – ennyire harmonikussá, ilyen ragyogóan derűssé
teszi.
„Legszívesebben minden emberhez odamennék, és azt súgnám a fülébe: tessék
jógázni, minden jobb lesz! – magyarázza mosolyogva Erika. – Idén ünnepeltem a
40. születésnapomat, rettegve készültem rá. A férjem meglepett egy egyhetes
utazással, ahová a kislányunkkal együtt, hármasban mentünk. Így még az új
környezet is fokozta a feszültségemet, a születésnapomat megelőző estén alig
aludtam. Aztán hajnalban, a nappal együtt keltem, kipattantam az ágyból, és
szinte szaladtam az óceán partjára. Senki sem volt még kint, csend volt,
egyedül voltam, és jógázni kezdtem. A napköszöntőt csináltam végig. Sokszor
jógáztam már, de életemben először akkor és ott éreztem, hogy igazán köszöntöm
a napot. Azt éreztem, hogy tényleg megköszönöm, amit a nap adott, és hogy
sokkal közelebb kerültem a természethez, mint valaha.”
Marozsán Erika a húszas éveiben viselt, imádott punk stílusához képest
mostanra az öltözködésében is igazi dívává vált.
„Huszonévesen fiúruhákban jártam. Untam, hogy szép vagyok és bájos, inkább
lázadni és provokálni akartam. A meztelen felsőtestemre öltönymellényt húztam,
a lábamra meg bakancsot. Zakót, nyakkendőt, férfiinget viseltem. Nem is
gondolná az ember, hogy a húszas évei szorongató kapunyitási pánikja után még
hová képes tisztulni a lelke és a stílusa.”
Erika már jó néhány éve rendszeresen viseli a USE Unused tervezőcsapatának
kreációit. Jó baráti kapcsolatot ápol a fiatal magyar tervezőkkel. „Pár évvel
ezelőtt egy egész kollekciót kaptam tőlük ajándékba. Szoknyákat, blúzokat,
ruhákat küldtek nekem. Mint Angelina Jolie-nak Los Angelesben. Ha New Yorkban
viselem a ruháikat, mindig megkérdezik, hogy ki készítette. Nem feltűnőek,
visszafogottan elegánsak, nőiesek, és talán ezért tűnnek ki a tömegből.
Emlékszem, egyszer egy New York-i butikban is megkérdezték, hogy ki tervezte
azt a hátizsákot, amelyet viselek. Azóta forgalmazzák is abban az üzletben
azokat a táskákat.
A főiskolán még punk voltam, aztán fokozatosan finomodott a stílusom.
Szerintem az ember huszonéves korában lefejti magáról a korábbi, kamaszos
lázadásainak maradékát, és rátalál a saját személyiségére. A fiús, vagány
dolgokat most is nagyon szeretem, de a lelkem mélyén a szép anyagokat, a
finomságot, az időtlen eleganciát és a rafinált nőiességet érzem igazán magaménak.
A harmincas éveimre jutottam el oda, hogy ebből egyre többet és többet meg is
merek mutatni a világnak” – zárta a színésznő.
Az idei Marie Claire Fashion Daysen a VAM Design Centerben 22 hazai tervező
mutatja be legújabb kollekcióját, átadják „Az év fiatal divattervezője”
pályázat díjait, valamint workshopok és műhelybeszélgetések is színesítik a
magyar divat kiemelkedő eseményének programját.
Forrás: Just Creative
Megjegyzések
Megjegyzés küldése