Vastag Csaba és Turán Frici igazi uralkodói járgánnyal furikázott
Erzsébet
királynő Rolls-Royce Phantom V. típusú luxusautója mindkettejüket meglepte
„Hihetetlen
élmény, nem csak egy darab történelem, hanem maga a megtestesült elegancia!
Engem meglepett, hogy mennyire sugárzik a kocsiból, hogy valóban a királynő
számára készült. Még ma is megállná a helyét egy uralkodói menetben!” – mondta
Vastag Csaba miután kiszállt a Phantomból, amelyet 1960-ban rendeltek meg
Erzsébet királynő utasítására. A típusból összesen 516 létezik a világon, és ez
az egyetlen ismert balkormányos darab. A hatalmas kocsi több mint 6 méter
hosszú és 2 méter széles.
„Tudnék
rajta néhány változtatást, amitől sokkal sportosabb lenne!” – viccelődött
Turán Frici, rallyversenyző, majd hozzátette: „Persze, ennél a kocsinál nem az volt a cél, hogy csapatva lehessen
vele kanyarodni. Mindenképpen élmény egy ilyen járgányt vezetni, és ha nem is
indulnék el vele egy versenyen, azért el kell ismerni, hogy igazán feltűnő
jelenség!”
A több mint két és fél tonnás tömegű járművet egy „aprócska” 6230 köbcentiméteres V8-as benzinmotor hajtja egy automataváltó segítségével. A legkiválóbb anyagokból építkező fejedelmi belső tér elmaradhatatlan tartozéka a beépített bárszekrény két palacktartóval és négy pohártartóval. Sőt a Phantom bal oldalán még egy zászlótartónak is jutott hely, hogy egyértelmű legyen, nem hétköznapi járműről van szó.
A Vastag Csaba és Turán Frici által már alaposan letesztelt Rolls-Royce Phantom V. ott lesz a Pearl Wedding Show alkalmával a VAM Design Centerben december 1-2. között, ahol mindenki közelről is megcsodálhatja a pompás járművet.
Forrás:
Just Creative
Megjegyzések
Megjegyzés küldése